ONboarding folyamat fejlesztése Az eredményes
beillesztéséhez

Neked sincs elég időd az onboardinggal foglalkozni?

Pedig megérné, mert egyetlen próbaidő alatt elveszített kolléga pótlása legalább 1,4 millió forint veszteséget jelent.

A nehezen felvett jelöltek nem értik, mi a feladatuk, nem találják a helyüket?

Ezért nem teljesítenek jól és nem elégedettek. Úgy érzik, rossz döntés volt csatlakozni, ezért a próbaidő vége előtt felmondanak, Te pedig kezdheted előről a toborzást…Pedig már épp kezdtél megnyugodni, hogy legalább ezt a problémát sikerült megoldanod

Az onboarding mindenkinek csak nyűg, megértem. Rengeteg tervezéssel, szervezéssel jár, de valahogy még nem hozta a kívánt eredményt. De ha nem sikerül csökkentened az egy éven belül kilépők számát, biztosan nem fog tudni növekedni a cég

Most végre megérted, miért hagyják ott
a céget az új kollégák

Jobb lesz az onboarding élmény a cégnél, és már nem a kilépők pótlásával kell foglalkoznod. Mi mindent csinálnál még? Fejlesztenéd a képzési- vagy a teljesítményértékelési rendszert? Családbarát és CSR projekteket vezetnél be? A folyamatos tűzoltás helyett végre a növekedéssel és a fejlesztési lehetőségekkel foglalkozhatnál…
Növekvő pályára áll a cég és ezt Neked köszönhetik

Ez nem egy elérhetetlen álom!

Új Kollégáid elkötelezettebbek, nő az ajánlási hajlandóság és csökken a fluktuáció

Segítek, hogy mindezt elérhesd

Nemcsak felmérem, hogy hol kell a leginkább fejleszteni az onboarding folyamatot és megtervezem a szükséges lépéseket, hanem meg is valósítom helyetted. Neked csak abban kell segítened, hogy ellátsz a szükséges információkkal és összekötsz az érintettekkel.

Hogyan fogjuk fejleszteni az onboarding folyamatot?

A HR audit keretében megnézzük, hogy néz ki a folyamat és milyen gyenge pontja vannak.
Az automatizált onboarding elégedettségmérő rendszerünk pedig tökéletes társad lesz, ha nincs időd ezzel foglalkozni

Neked csak annyi a dolgod, hogy elmondd, milyen adatokat és hogyan szeretnél látni. Az unalmas formok helyett mi chatbotos megoldást használunk, amit örömmel töltenek ki a kollégáid, így gyorsan képet kaphatsz elégedettségükről

Sőt, az onboarding mellett a teljes toborzás-kiválasztási folyamatról és a toborzási kommunikációról is kapsz majd visszajelzéseket, ötleteket, így pontosan tudni fogod, hogy milyen pontokon és hogyan tudod még nagyobb élménnyé tenni az onboardingot

Ezután újratervezzük a folyamatot úgy, hogy az új belépők elégedettebbek, a folyamat pedig hatékonyabb legyen. Így az új munkatársaink gyorsabban átlátják majd saját feladataikat és helyüket a szervezetben és hamarabb beilleszkednek

A vezetőket és a kollégákat
elkészítjük az új belépők
érkezésére és elkezdjük
megvalósítani az újragondolt
beillesztés elemeit

Rád is igaz ebből akár csak egy is?

  • Nem tudsz órákat eltölteni egy audit elkészítésével és a kollégák véleményének összegyűjtésével
  • Csak olyan dologra akarsz időt és pénz szánni, ami fontos az új kollégáidnak és hatékonyabbá teszi az onboardingot. Nem szeretnél milliókat kidobni az ablakon a kilépők miatt.
  • Szeretnéd, ha kollégáid az szívesen osztanák meg véleményüket és elkötelezettebbé válnának.
  • Az adatokat, elemzéseket folyamatosan szeretnéd nyomonkövetni, hogy tudd, amikor egy-egy változtatással elégedettek az új belépők.
  • Azt is pontosan tudni fogni akarod, milyen pontokon érdemes fejleszteni kiválasztási folyamataidat, hogy több és a pozícióhoz jobban illő jelölteket érhesd el.
  • Egyeszerűen nincs időd a fejlesztési tervek kidolgozásával foglalkozni, ezért kész, az igényeiteknek leginkább megfelelő javaslatokra van szükséged.
  • A megvalósítással sem szeretnél egyedül megküzdeni. Legyen szó welcome csomag összeállításáról, új belépőknek szóló kézikönyv készítéséről, csapatépítő tréning szervezéséről vagy mentori rendszer bevezetéséről, mindenben számíthatsz rám. Legyen szó grafikusról, trénerről vagy fotósról, biztos, hogy ismerek rá megbízható és megfizethető kivitelezőt.

Ha csak egyik pont is igaz rád a fentiek közül,
akkor jó helyen jársz!
Van megoldás a problémádra!

több onboarding, mentoring és teljesítményértékelési folyamatot fejlesztettem már

Az elmúlt években 5 hazai cég onboarding folyamatait elemeztem és dolgoztam ki számukra fejlesztési javaslatokat.

6 munkavállalói felmérést is készítettem több, mint 3.000 résztvevő bevonásával. A kérdőíves kutatás mellett fókuszcsoportos
interjúkat is vezettem, így tudom, hogyan tudunk őszinte és fejlesztő
javaslatokat gyűjteni a kollégáktól.

Kovács Kata
Employer Branding Szakértő

Nekik már segítettem:

Kovács Kata
Employer Branding Szakértő

Korábbi szervezetemben a teljes onboarding, mentoring és teljesítményértékelési folyamatot alakítottam át sikeresen, ezért pontosan tudom, mitől lesz igazán jó az új kollégák első éve

Az elmúlt években 5 hazai cég onboarding folyamatait elemeztem, ügyfeleim számára
pedig azonnal alkalmazható és hosszútávú, stratégiai javaslatokat dolgoztam ki
folyamataik fejlesztéséhez. Korábbi szervezetemben a teljes onboarding,
mentoring és teljesítményértékelési folyamatot alakítottam át sikeresen, ezért
pontosan tudom, mitől lesz igazán jó az új kollégák első éve

Az elmúlt években 6 munkavállalói felmérést is készítettem több, mint 3.000
résztvevő bevonásával. A kérdőíves kutatás mellett több fókuszcsoportos
interjúkat is vezettem, így tudom, hogyan tudunk őszinte és fejlesztő
javaslatokat gyűjteni a kollégáktól

Igényeidnek megfelelően kétféle csomag közül választhatsz

PRofi csomag

Audit és tervezés
Onboarding audit a HR és a vezetők részvételével
Automatizált onboarding elégedettségmérés kérdőívvel
Onboarding folyamat megtervezése, onboarding koncepció készítése
Vezetők felkészítése
Kollégák felkészítése
Kivitelezés

Az alábbiak közül igény szerint 2 tétel kerül a csomagba. Az ár a gyártási / lebonyolítási költségeket nem tartalmazza. (Pl. nyomdai költségek, rendezvény esetén terembérlet, dekoráció, meghívott vendég vagy catering.)

  • Első munkanap vagy orientációs nap eseményeinek megszervezése
  • Welcome party szervezése
  • Új belépő csomag tervezése és kivitelezése
  • Új belépő kézikönyv készítése
  • Új belépő fotózás szervezése
  • Mentori rendszer megtervezése, bevezetése, mentorok felkészítése
  • Kommunikációs anyagok készítése, grafikai tervezés és szövegírás, fotózás, videókészítés (pl. welcome e-mail, vezetői üdvözlő videó, csapatokat, csapattagokat bemutató képek, videók, prezentációk, szervezeti ábra és irodai térkép (ki-kicsoda) készítése)
Bónusz

Csapatépítő tréning

Teljes csomag ára: bruttó
490.000 forint

ALL IN Csomag

Audit és tervezés
Onboarding audit a HR és a vezetők részvételével
Automatizált onboarding elégedettségmérés kérdőívvel
Onboarding folyamat megtervezése, onboarding koncepció készítése
Vezetők felkészítése
Kollégák felkészítése
Kivitelezés
Első munkanap vagy orientációs nap eseményeinek megszervezése
Welcome party szervezése
Új belépő csomag tervezése és kivitelezése
Új belépő kézikönyv készítése
Mentori rendszer megtervezése, bevezetése, mentorok felkészítése
Kommunikációs anyagok készítése, grafikai tervezés és szövegírás, fotózás, videókészítés (pl. welcome e-mail, vezetői üdvözlő videó, csapatokat, csapattagokat bemutató képek, videók, prezentációk, szervezeti ábra és irodai térkép (ki-kicsoda) készítése)
Bónusz

Csapatépítő tréning

Teljes csomag ára: bruttó
490.000 forint

PRofi csomag

Audit és tervezés
Onboarding audit a HR és a vezetők részvételével
Automatizált onboarding elégedettségmérés kérdőívvel
Onboarding folyamat megtervezése, onboarding koncepció készítése
Vezetők felkészítése
Kollégák felkészítése
Kivitelezés

Az alábbiak közül igény szerint 2 tétel kerül a csomagba. Az ár a gyártási / lebonyolítási költségeket nem tartalmazza. (Pl. nyomdai költségek, rendezvény esetén terembérlet, dekoráció, meghívott vendég vagy catering.)

  • Első munkanap vagy orientációs nap eseményeinek megszervezése
  • Welcome party szervezése
  • Új belépő csomag tervezése és kivitelezése
  • Új belépő kézikönyv készítése
  • Új belépő fotózás szervezése
  • Mentori rendszer megtervezése, bevezetése, mentorok felkészítése
  • Kommunikációs anyagok készítése, grafikai tervezés és szövegírás, fotózás, videókészítés (pl. welcome e-mail, vezetői üdvözlő videó, csapatokat, csapattagokat bemutató képek, videók, prezentációk, szervezeti ábra és irodai térkép (ki-kicsoda) készítése)
Bónusz

Csapatépítő tréning

Teljes csomag ára: bruttó
490.000 forint

ALL IN Csomag

Audit és tervezés
Onboarding audit a HR és a vezetők részvételével
Automatizált onboarding elégedettségmérés kérdőívvel
Onboarding folyamat megtervezése, onboarding koncepció készítése
Vezetők felkészítése
Kollégák felkészítése
Kivitelezés

Az ár a gyártási / lebonyolítási költségeket nem tartalmazza. (Pl. nyomdai költségek, rendezvény esetén terembérlet, dekoráció, meghívott vendég vagy catering.)

Első munkanap vagy orientációs nap eseményeinek megszervezése
Welcome party szervezése
Új belépő csomag tervezése és kivitelezése
Új belépő kézikönyv készítése
Mentori rendszer megtervezése, bevezetése, mentorok felkészítése
Kommunikációs anyagok készítése, grafikai tervezés és szövegírás, fotózás, videókészítés (pl. welcome e-mail, vezetői üdvözlő videó, csapatokat, csapattagokat bemutató képek, videók, prezentációk, szervezeti ábra és irodai térkép (ki-kicsoda) készítése)
Bónusz

Csapatépítő tréning

Új belépő fotózás

Teljes csomag ára: bruttó
1.290.000 forint

Garancia

Próbáld ki kockázatmentesen az onboarding fejlesztési szolgáltatásunkat, és ha nem lennél tökéletesen elégedett, akkor a teljes szolgáltatási díjat visszakapod. Nem kell mást tenned, mint 30 napon belül e-mailben jelezned. Szerintem ez így korrekt.

Belevágnál? Kérj ingyenes, 30 perces konzultációt onboarding folyamataid fejlesztéséhez!

Töltsd ki az űrlapot az oldal alján

Figyeld az e-mailjeidet, mert hamarosan
felveszem veled a kapcsolatot és egyeztetünk egy 30 perces konzultációs időpontot. Ígérem, hogy garantáltan produktív és stresszmentes lesz, hiszen van időnk átbeszélni a részleteket
és fel is veszem, hogy bármikor
visszanézhesd. Sőt, akár többen is jöhettek.

Egyeztetjük, hogy pontosan mit szeretnél
elérni és kiválasztjuk a számodra
legmegfelelőbb csomagot. A teljesítés,
számlázás, fizetés részleteit is megbeszéljük.

Annak érdekében, hogy a legmagasabb szakmai színvonalú szolgáltatást tudjam Neked biztosítani és a lehető leggyorsabban elkezdhessük az auditot, a profi csomagra még 2, az all in csomagra 1 ügyfelet tudok elvállalni.
Ne maradj le, jelentkezz az ingyenes konzultációra most!

Gyakran ismételt kérdések

Papír alapon is ki lehet-e tölteni a kérdőívet?

A papíron is ki lehet tölteni a kérdőívet, ez esetben azonban az adatok digitalizálása miatt az elemzés hosszabb időt vesz igénybe

Szükség van-e valamilyen programra a chatbothoz?

A chatbotos kérdőív kitöltéséhez csupán egy böngészőre van szükség, így mobiltelefonról és asztali gépről is könnyedén kitölthető.

Akkor is tudtok segíteni, ha csak az auditra van szükségem?

Természetesen igen. Ebben az esetben egyedi árat adunk Neked a konzultációt követően.